Ugrás a tartalomra

Életbiztosítás

Sokan kötnek casco biztosítást egy új autóra a kötelező biztosításon felül, azonban a kockázati életbiztosítások még mindig háttérbe szorulnak. Pedig, ha jobban belegondolunk, a kockázati életbiztosítás olyan, mint egy embercasco, amelyet minden családfenntartónak önmagára kellene kötnie, hiszen ő a legértékesebb „eszköz” a család számára. Mi történik a családdal, ha a családfenntartó elveszíti keresőképességét? Miből fedezik a hiteleket és a havi megélhetési költségeket, ha nincs bevételük és megtakarításuk? A kockázati életbiztosítás erre nyújt megoldást, védelmet biztosítva a családnak vészhelyzet esetén.

Léteznek csoportos kockázati életbiztosítások, amelyek előnye, hogy olcsóbbak, mert egy homogén csoport tagjaként kell leszerződni a biztosítóval, így mindenkit ugyanazok a feltételek illetnek meg, kortól és nemtől függetlenül (általában 65 éves korig). Hátrányuk, hogy rugalmatlanok, mivel a csoport előre kialkudott feltételekkel és biztosítási összegekkel működik, és ha a csoportot működtető szervezet felbomlik, a biztosítás megszűnik.

Az egyéni kockázati életbiztosítások másik nagy csoportját képezik. Előnyük, hogy az igényeknek megfelelő feltételekkel, biztosítási összegekkel és kiegészítő extrákkal köthetők, akár 15-20 évre is. Ez azért fontos, mert fiatalon kedvezőbb az éves díj; egy 30 éves személy számára jóval olcsóbb, mint ha 50 évesen kötné meg. Az időtartam alatt az éves díj fix (esetleg inflációval indexálható), így jól kalkulálható. Lakáshitelek mellé különösen ajánlott, hogy a családfenntartó a hitelösszeg és a család éves megélhetési költségeinek megfelelő összeget biztosítson a hitel futamidejére (vagy legalább annak 2/3-ára). Hátránya, hogy az egyéni kötés miatt drágább, mint a csoportos biztosítás.

Életbiztosításra van szükséged? Lépj kapcsolatba velem elérhetőségeim bármelyikén, és garantáltan az igényeidnek legmegfelelőbb megoldást fogod kapni!

Szolgáltatásaim

Bankfüggetlen hitelügyintézés

Bankfüggetlen hitelügyintézés

Segítek, ha

  • hitelfelvételkor egyedi kedvezményeket is szeretnél igénybe venni, 
  • nem szeretnél bajlódni a bankok hitelajánlatainak beszerzésével és azok összehasonlításával
babaváró hitel

CSOK és babaváró hitel utógondozása

Segítek, ha

  • nem tudod, hol és hogyan kezdj neki az ügyintézésnek
  • szeretnél mindent egy helyen, sorbanállás és több körös utánajárás nélkül elintézni.
bizosítás

Biztosítás

Segítek ha

  • nem szeretnél időt tölteni a biztosítások összehasonlításával, 
  • saját pénzügyi helyzetednek és egyedi igényeidnek a legjobb ajánlatot keresed

Bankfüggetlen hitelügyintézés

Miért érdemes egy független hiteltanácsadó segítségét kérni?

  • Mert neked teljesen ingyenes!
  • Mert az igényfelméréstől a folyósításig végigvezetlek ( teljes körű ügyintézés )!
  • Mert olyan kedvezményeket tudok kiharcolni a bankoknál, amelyeket az utcáról betérő ügyfelek nem kapnának meg (kamatkedvezmény, előtörlesztési díjkedvezmény, kedvező bankszámla kondíciók)!
  • Mert leveszem a teljes adminisztráció terhét a válladról, így elég csak akkor bemenned a bankba, amikor már csak a hitelszerződést kell aláírnod.
  • Mert naprakészen ismerem és összehasonlítom 9 bank ajánlatait, és a legkedvezőbb ajánlatokat mutatom be neked.
  • Mert összegyűjtöm az egyes ajánlatok jellemzőit, de a döntés mindig a tied!
  • Mert felhívom a figyelmet az egyes ajánlatok hátrányaira és buktatóira is, nem csak az előnyökre koncentrálok!
  • Mert több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezem és folyamatosan továbbképzem magam.

Cikkek

Döbbenetes zuhanás: így semmisült meg a lakáspiac másfél évtizeddel ezelőtt
Döbbenetes zuhanás: így semmisült meg a lakáspiac másfél évtizeddel ezelőtt
Látványos változásokat hozott 2008 a hazai és a globális ingatlanpiacokon. A válság kirobbanásának évében az amerikai bankcsődök az összeomlás szélére sodorták a globális pénzügyi rendszert, de Magyarországon még ekkor sem lehetett látni, mekkora zuhanást fog mindez okozni az ingatlanpiacon.
Így cseréld le lakáshiteled egy olcsóbbra még a kamatemelkedés előtt
Így cseréld le lakáshiteled egy olcsóbbra még a kamatemelkedés előtt
Komoly fellendülést hozott a 2024-es év az ingatlan- és hitelpiacon. A kamatplafon végével ugyanakkor egy bank már a kamatemelés útjára lépett és nem az a kérdés, hogy követik-e a versenytársak, hanem inkább az, hogy mikor. Érdemes lehet ezért mielőbb lecsapni egy jó lakáshitel-ajánlatra akkor is, ha egy meglévő, drága hitelt cserélnél kedvezőbbre.
Otthonfelújítási program – online kalkulátorral és beküldéssel a Gránit Banknál
Otthonfelújítási program – online kalkulátorral és beküldéssel a Gránit Banknál
Mostantól a Gránit Banknál digitálisan is beküldhetők az Otthonfelújítási Programhoz kapcsolódó finanszírozási pályázatok a bank által üzemeltetett MFB Pont Plusz fiókok mellett.
Szinte megállt a hitelezés növekedése az eurózónában
Szinte megállt a hitelezés növekedése az eurózónában
Az eurózónában a banki hitelezés májusban továbbra is többéves mélypontja közelében volt, a rekordmagas kamatlábak ugyanis továbbra is visszatartották a keresletet, bár az Európai Központi Bank már kamatcsökkentésre készült.

Gyakran Ismételt Kérdések

A hitelügyintézés időtartama ügyletfüggő, de általában 15-45 munkanapot vesz igénybe. A folyamat gyorsasága nagymértékben függ a szükséges dokumentumok precíz összeállításától.

Általában szükség van személyazonosító okmányokra, jövedelemigazolásra, bankszámlakivonatokra, és ingatlanfedezet esetén az ingatlan tulajdoni lapjára és értékbecslésére.

A hitelügyintézés álltalában díjmentes, de bizonyos költségek, mint például az értékbecslés díja, felmerülhetnek. Ezekről a költségekről a hitelintézet előzetesen tájékoztat.

Igen, Magyarországon minden hitel előtörleszthető. Az előtörlesztésért azonban a pénzintézet díjat számíthat fel, amelyet a szerződésben rögzítenek.

Fontos, hogy azonnal jelezze a bank felé a problémát. A bank segíthet a szerződés átütemezésével vagy más megoldásokkal, hogy átvészelje a nehezebb időszakot.

A hitel jóváhagyásához általában stabil jövedelemre, jó hiteltörténetre és megfelelő fedezetre van szükség. A pontos feltételek bankonként változhatnak.

A hitel felvétele és időben történő visszafizetése pozitívan befolyásolja a hitelképességét. Azonban, ha késedelmesen fizet, vagy nem tudja visszafizetni a hitelt, az negatívan hat a hitelképességére.

A kamatok mértéke függ a hitel típusától, a hitel összegétől, a futamidőtől és az Ön hitelképességétől. A bankok különböző kamatokat kínálnak, ezért érdemes több ajánlatot is összehasonlítani.